A közhiedelemmel ellentétben éppen az állam biztosítja a multik hatalmát. Valójában csak a kisemberek versenyezhetnek egymással, de egy Facebookkal vagy az Amazonnal soha. A politikusok tőlük remélik, hogy megmarad a hangjuk a médiában, miközben szemet hunynak az offsore ügyleteik felett. Az állami privilégiumok korlátozzák a versenyt, bizonyos szereplőknek tulajdonképpen a monopol helyzetet garantálja, miközben kizsákmányolja a polgárait, hiszen átlagosan jövedelmük 45%-át adózzák le. Egyetlen politikus sem érdekelt ennek megváltoztatásában, hiszen a multik és a bankok nem finanszíroznák a médiaszerepléseiket. Ráadásul ha egy nagy cég fatális hibát követ el, még mindig ott van nekik az adófizetők mentőöve. Angolul van egy mondás: too big to fail, vagyis: túl nagy ahhoz, hogy összeomoljon, mert akkor az állam is omlik vele. Ezért az állam pénzzel pumpálja tele a multikat, amik így sebezhetetlenek. A vírushelyzet tökéletes példa erre, amiből állami segítséggel a milliárdosok és multik húznak hasznot a kisvállalkozókkal szemben. Holott ez pont fordítva történne egy normális versenyben. A magas adók mellé persze kell a bürokrácia is: minél bonyolultabb egy szabályrendszer, annál átláthatatlanabb annál több lehetőség van joghézagra és annál nehezebb ellenőrizni, ki a tisztességtelen. Mindamellett annál könnyebb szándékosan elrejteni benne a lobbi csoportok (itthon nálunk oligarcha haveroknak hívják őket) érdekeit tükröző „feltételeket”.