Az adóztatás intézménye mellett az a megfontolás áll, hogy azt az állam a leszakadó rétegek között osztja szét.

Csakhogy ennek a fordítottja igaz; Magyarországon évtizedek óta a leszakadó rétegek fizetik a gazdagok támogatását. A CSOK esetében például hiteligényléshez van kötve a 10 milliós állami támogatás.

1. Egyrészt akik 160 ezer forintot keresnek, ebből a rendszerből alapból kiesnek, mert nem fognak hitelt kapni a jövedelmi helyzetük miatt. A bankok csak bizonyos vagyoni helyzet felett kötnek hitelszerződést.
2. Akik nem tudnak benyújtani a telekvásárlásról és az építkezésről áfás számlát, azok nem kaphatják meg az új lakás vagy ház építéséhez igényelhető áfatámogatást, ami 20 milliós ingatlan esetén már több, mint 4 millió forint.
3. A lakástámogatásra a piac úgy reagál (ahogy tapasztaltuk is), hogy megemelik a lakásárakat és a bérleti költségeket. A gazdagok a támogatást felvéve játszva kifizetik ezeket (mi több, ők lesznek a bérbeadók), ezzel szemben a szegényeknek csak rosszabb lesz a helyzete: egy szoba bérlését is nehezebben fogják tudni kifizetni.

Számoljuk ki, hogy ebben a rendszerben mennyivel támogatja egy szegény a gazdag polgártársát! Ha valaki 400 ezer forintot keres, az átlagosan 204 000 forint adót fizet. Amennyiben az állam ad neki 10 plusz 4 millió forint támogatást egy 20 millió forintos lakásvásárlás esetén, akkor az olyan, mintha nagyjából 40 hónapig – tehát több, mint 3 évig – nem kéne egyáltalán adót fizetnie. És ehhez még hozzájön az, hogy az ingatlanok ára és bérleti díja felmegy, amin ugyancsak nyer. Az összes nyeresége azok által a szegények által lesz kitermelve, akik nem tudtak élni a lakástámogatással, de ugyanúgy adóztak.

Az újraelosztás rendszere tapinthatóan növeli a szegénységet. Piaci alapon a vagyoni különbség növekedése nem növeli a szegénységet, az kizárólag akkor nő, hogyha az állam torzítja a piacot. A regnáló rendszernek ugyanis érdekében áll egyes rétegeket megnyernie, és ennek a legegyszerűbb módja a hivatalosan mindenkinek szóló, de gyakorlatilag csak a gazdagok által elérhető adókedvezmények, árszabályozások, koncessziók és hitellehetőségek. Az adók újraelosztásánál az állam sosem abban érdekelt, hogy a leszakadó rétegeken segítsen, hanem, hogy akik irányítják, hatalmon maradhassanak.

A mindenkori hatalmon lévők ezért hoznak olyan intézkedéseket, amelyek látszólag visszajuttatják az adóbevételek egy részét a polgárokhoz, de valójában csak a szegényektől veszik el, és az arra „rászoruló” gazdagokat támogatják.

Ezen kívül persze óriási mértékű az öncélú költekezés is. Ilyenek például a köztévé vagy az egyéb kutlurális és sport jellegű támogatások. Piaci alapon valószínűleg a propaganda képtelen lenne fennmaradni, ezért az állam az adófizetőket kötelezi a köztévé fenntartására évi 80 milliárd Forinttal. Ugyancsak ezt a célt szolgálják a több száz milliárd Forintos stadion építések, vagy az NB1 focisták, akik 10 millió Forint felett keresnek havonta az adófizetőktől elszedett keretösszegből.

Mondanunk sem kell, hogy mindemellett a legnagyobb problémát a korrupció jelenti. A rendszer mindig a számára megbízható embereknek ad közbeszerzési megbízásokat, amelyeket a megbízottak rendszerint többszörös áron valósítanak meg, majd offshore és stróman hálózaton keresztül titkos számlákon szétosztanak egymás között. Az ENSZ szerint a globális korrupció mértéke éves szinten 2600 milliárd Dollár. Ennyi az, ami az adóinkból éves szinten a világot irányító pár százezres elit zsebébe vándorol.